2. Magyarház Nap Zürichben
1. rész
A megmaradás és összetartozás jegyében
A megmaradás és összetartozás jegyében - Amikor a Magyarház megvalósításának szükségességéről beszélünk, a megmaradás gondolata vezérel bennünket. A megmaradást azonban a gyermekek és az ifjúság biztosíthatja - mondta Szennyessy László, a Zürichi Magyar Egyesület elnöke, a 2009. szeptember 12-én Zürichben a Gemeinschaftzentrumban.
A második alkalommal szervezett Svájci Magyarház Nap egész napos programokkal várta az érdeklődőket. Bevezető beszédében Szennyessy László, a Magyarház Alapítvány kuratóriumi elnöke, hangsúlyozta:
- A Magyarház Nap azt üzeni a svájci magyaroknak, hogy együtt élnek, léteznek és összetartoznak.
Mint mondta, tisztelet illeti azokat a szülőket, akik megtanítják gyermekeiket az anyanyelvükre, még akkor is, ha idegen nyelvi közegben élnek. Szennyessy kijelentette:
- Nem lehet eléggé méltányolni az édesanyák szerepét, akik vállalják a gyermekáldást, és az önfeláldozó, kitartó munkát megmaradásuk érdekében.
Az egész napos programon bemutatkoztak a bázeli és zürichi magyar óvodások és iskolások, a svájci magyar képzőművészek, a svájci magyar borbarátok, akik szeretnék elérni, hogy a magyar minőségi borok tért hódítsanak Svájcban.
A 2. Svájci Magyarház Napon bemutatkozott a Magyarországi Baranta Hagyományőrző magyar harcművészeti csoport Vukics Ferenc vezetésével, akik szenzációs baranta bemutatót tartottak.
Este Vukics Ferenc a Magyarok Szövetsége munkájáról, elért eredményeiről szólt. Hangsúlyozta: - Egyik legnagyobb társadalmi szervezetté nőtték ki magukat 10 hónap alatt Magyarországon. Mintegy 1300 településen 640 közösséget hoztak létre.
A magyar érdek erősítését tartja legfontosabbnak Vukics Ferenc, mert ha nincs erős anyaország, nem lesz erős peremvidék sem, sőt erős nyugati magyarság sem.
A Rajkó Zenekar szintén Magyarországról érkezett, s professzionális zenéjükkel és két táncos pár bemutatójával lopták magukat a svájci magyarok szívébe.
Svájc egyik legnagyobb rendezvényén, mely egyedülálló abban is, hogy idegen nyelvi környezetben, adott esetben Zürichben (Hirzenbachban) egész napos programot szervezzenek Svájcban élő magyaroknak, volt népzenei és könnyűzenei koncert, magyar termékkóstoló, táncház, cserkész bemutató stb., és persze nem maradhatott el a lángos, palacsinta, debreceni és a bográcsgulyás sem.
Szennyessy László, a Svájci Magyarház Alapítvány kuratóriumi elnöke érdeklődésünkre elmondta: - Az egyházak közösségi létük megtartói voltak 50 éven át, s ezek után is azok maradnak.
Áldást ezért mondott az egész napos programra Vizauer Ferenc, római katolikus plébános, és Kókai Csaba református lelkész.
A 2. Svájci Magyarház Nap főszervezője fontosnak tartja a templom és a magyar iskola, a hit és a munka megtartó erejét.
Ennek érdekében szeretnék felépíteni Zürichben a Magyar Házat. E cél érdekében hozták létre 2000-ben a Svájci Magyarház Alapítványt, hisz a Zürichben élő magyar közösség léte bizonytalanná vált a bérelt épületben.
A Svájci Magyar Ház felépítésére 2000-ben megkezdték a gyűjtést, 2006-ban pedig az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján hivatalosan is bejegyezték a Svájci Magyarház Alapítványt.
Azóta az alapítványhoz több szervezet csatlakozott, s az alapítvány köré gyűlt magyarok száma és hite az ügyben egyre nő.
A másnapi római katolikus szentmisén Vizauer Ferenc atya jóvoltából téglajegyeket vásároltak a svájci magyar honfitársak, ezzel támogatták Bethlen Farkas, Verőce polgármesterének álmát, a Katalin-völgyben hamarosan felépülő Kárpát-Haza Templomát.
(Frigyesy Ágnes)
|