Emlékezés és üzenet...

Emlékezés

A nap, amikor elhagytam Anyámat még ma is emlékezetes. Ultünk a kis szobában és hallgattunk, de ez a hallgatás is harangszó volt. Az órára pillantva vettem észre, hogy indulnom kell a vonatra. Felálltam. Anyám is, aki faggatott, hogy miért vagyok ily szótlan. Ebben a pillanatban elöntött a félelem és mindent, amit elökészítettem a legszivesebben visszacsináltam volna. Neféljen, csak két hétre távozok el külföldre, rövidesen visszajövök. Nem jössz Te vissza Fiam, mert politizáltál és Neked innét menned kell. Menekülnöd. Ekkor elcsuklott a hangja és sírva borult le mindkét térdére. Atkarolta lábszáraim és zokogott. Hát olyan rossz anyád voltam én néked, hogy most elhagysz? Egyedül maradok, betegen. Mennem kell, indul a vonatom. Esik az esö, tovább tart gyalog megtennem a csúszós sáros utat. Elkisérlek egy darabon Fiam, mondta törékeny hangján, s mint aki szégyellte, hogy könnyeket hullajtott felnött gyermeke ilyettén le- és elválása miatt, letörölte könnyeit és feltette fekete belinér kendöjét öszülö fejére. Indulhatunk, - mondta. Nézd meg jól ezt a kis házat és ezt a szobát, itt születtél, ezen az ágyon hoztalak a világra. Itt fürösztöttelek és szoptattalak több mint két esztendeig. Itt térdeltettelek babszemre,és kukoricaszemre, amikor rossz voltál és dacoltál velem. De itt hullajtottam könnyeim is fekete hajadra, amikor fürdetés után fésülgettelek és mindig azt kérdezetem, - mikor lesz ebböl a csöppségböl ember és milyen? Ez a szerény tanyasi hajlék volt az otthonod és a Hazád. Itt nem csapott be senki, itt lakott veled az Isten is. Gondolj vissza erre az otthonra, Rám és Reá is- az Istenre, aki áldjon meg és vigyázzon reád amig élsz. En mostmár nem tudok mást, csak imádkozni érted.....
Elindultunk. Sírógörcsök szorították torkom, mellkasomba nem jött levegö, ugy éreztem megfulladok. Vagy 2 kilómétert mentünk együtt karon fogva, mint akit vezetnek az oltár elé, templomi esküvöre. Zuhogott az esö. Tovább már nem kisérlek Fiam, Isten véled és velem is. Talán még találkozunk. Lehet, hogy nem kellesz ott az idegenben senkinek és majd hazajösz. Bár igy lenne... Megcsókoltam az esövízzel vegyült könnyes arcát és mind a két kezét. Magamhoz szorítottam: - én tudom, hogy kinek mit köszönhetek és kire kell felnéznem, ha példaképre lesz szükségem az életben. Köszönöm, amit eddig kaptam és az Isten áldja meg. Erre a pillanatra számtalanszor visszagondoltam késöbbi életemben és az akkori érzések ma is szivem szorongatják amikor Anyám - ki azóta már örökre elhagyott - eszembe jut.

Üzenet

Amiota elhagytam szülöföldem foglalkoztat, söt kisért a kérdés: helyes volt-e a szabadságba történt menekülésem, vagy inkább nekem is, mint megannyi barátomnak és harcostársamnak a szülöföldön maradást és helytállást kellet volna választanom? A rendszerváltás elsö két esztendejében elszánt szándékom volt a hazatelepülés. Családom nem követett, így maradt továbbra is az emigráció. Harminckét esztendö - felnött fejjel megélt emigráció - egy emberöltö, melynek élményvilágából és tapasztalataiból sok tanulságot és következtetést lehet levonni.

Elsö következtetés:

A nagyvilágban mindenütt van számodra hely, ahol megbecsülést és elismerést szerzel becsületes és szorgalmas munkáddal és magatartásoddal. Ezáltal nemcsak Téged, hanem nemzeted is becsben tartják és rokonszenveznek vele. Az 1956-os szabadságharc-forradalom menekültjei felbecsülhetetlen értékü küldetést vállaltak és töltöttek be a politikai, gazdasági és szellemi élet területén az egész világban, ennek a mai Magyarország is hasznát élvezi. A politikai menekültet végsö fokon az legitimálja, ha elmondható róla, hogy számára mindenkor és mindenütt a „a Haza mindenek elött” volt a cselekvés meghatározója.

Második következtetés:

Érdekes megélnünk, hogy kiszakadásunkkal a családi és nemzeti kötelékböl a világ nagy emberi közösségébe kerülünk, ahol egyrészt az azonos kultúrkör és vallás, másrészröl pedig alkalmazkodási képességünk lehetövé teszi számunkra a beilleszkedést és ezáltal az egyéni érvénysülést is. Ugyanakkor a szabad és nyitott társadalmakban lehetöségünk adódott a közösségteremtésre és építésre. Kialakíthattuk saját, nemzetmegtartó közösségeinket a világ számos pontján, anélkül, hogy emiatt bárhol üldözésnek, vagy megkülönböztetésnek lettünk volna kitéve. A világban végbemenö globalizációs folyamat csak akkor jelent veszélyt a nemzeti kultúrák számára, ha az illetö nemzet nem elég erös és egységes ahhoz, hogy nemzetmegtartó paradigmája révén nyitott legyen az iránt, aminek befogadása számára elönyös és szükséges, zárt legyen ott és akkor, amikor önérdeke és önvédelme ezt megköveteli.
Olyan folyamat tanúi vagyunk, amelyben a nemzeti gettósodást és fajgyülöletet, söt egy-egy nemzet felsöbbrendüségéröl hirdetett elméleteket egyre inkább a partnerség, szolidaritás és a keresztény értelemben vett felebaráti szeretet váltja fel. Ilyen értelemben a kereszténység 2000 esztendös tanítása, miszerint mindnyájan Isten gyermekei vagyunk – minden elkövetett egyházi hibák és bünök ellenére – nem volt és nem lesz hiábavaló. Minden más világmegváltó politikai elképzelés csödöt mondott eddig, mert kiderült róluk, hogy önös, szük hatalmi klikkek érdekeit szolgálták.

Harmadik következtetés: Az emberiség történetében továbbra is a legégetöbb megoldásra váró feladat a szociális igazságtalanság megszüntetése. Sokaknak még mindig téves elképzetése van az u.n. nyugati jólétröl. Svájcban élve egy itteni példa arra, hogy a prifitéhes társadalomszemlélet tömeges elnyomorodást eredményez. 2000-ben 375 svájci bank évi tiszta nyeresége 19.5 milliárd svájci frank volt. Az. u.n. privát szektor (élelmiszergyártás, kémiai üzemek, kiskereskedelem) évi nyeresége legalább ilyen mértékü volt 2000-ben. Ezzel szemben 2001 május 1-én két svájci miniszter beismeröen fél millió, a létminimum alatt élösvájci lakosról panaszkodott.
Mit jelen ez? Az állam egyre inkább a nagytöke által „kitermelt” szociálesetek istápolására lesz mint adminisztrátor kárhoztatva. Az u.n. „éhbért” fizetö vállalatok száma Svájcban 2001-ben elérte a 3500-at.
A multik gazdagodásával és terjeszkedésével szemben a tömegek elszegényedése tényként állapítható meg. A hatalomnak és a hozzá ragaszkodó hatalmi klikknek nincs elöjele, azaz teljesen mindegy, hogy jobb, vagy baloldali. Számára csak egy a fontos: a hatalom megszerzése és minél hosszabb ideig való gyakorlása. Ugyanakkor nem veszi észre, hogy hatalomrajutását és annak gyakorlását elsösorban a nagytökének köszönheti és nem a manipulált választók szavazatának. A demokrácia álarcában jelentkezö váltógazdaság ( jobboldali-baloldali választási gyözelmek) nem alkalmas a szociális igazságtalanság felszámolására, mert amit az egyik politikai klikk 4-8-12 esztendeig kitermelt, a másik politikai klikk 4-8-12 év alatt sem tudja, vagy nem is akarja gyökeresen megváltoztatni.
Ugy tünik, hogy az emberiség zöme évezredek óta arra van kárhoztatva, hogy munkája gyümölcsét egy-egy hatalmi klikk jólétének biztosítására tékozolja. Évezredes örökség, amelyet sem egyházi, sem monarchikus, sem tökés, sem szocialista rendszereknek nem sikerült eddig megváltoztatnia. Kérdés marad számomra, hogy van-e megoldás?

Negyedik következtetés:

Mint kisebbségi sorsba beleszületett felvidéki magyarnak kötelességként tapadt életemhez és minden cselekedetemhez a magyarság egységének gondolata és megvalósítása. Emigrációm minden pillanatában azon fáradoztam, hogy ez az „álom” megvalósuljon. Akár sikerül Magyarországnak és a velünk szomszédos államoknak az Európai Unió-s csatlakozás akár nem, ennek a kérdésnek a megoldása ettöl függetlenül a magyarság jövöjére nézve stratégiai fontosságú.
Meggyözödésem, hogy az idö a magyar egység megvalósításának dolgozik, talán a Dunai vagy a Kárpátmedencei Konföderáció keretében, Ugy legyen.